Az év vége felé csökkenhet az infláció, addig nehéz időszakra készülhetnek a háztartások

Az Intrum és a GKI elemzése szerint jó esetben az év vége felé várható az inflációs adatok javulása, a forint-árfolyamot és a fogyasztói árakat a következő években a költségvetés egyensúlyba hozása érdekében hozott állami intézkedések határozhatják meg. Idén már a cégek közel háromnegyede kényszerült áremelésre, ami a fizetések emelkedése mellett is csökkentette a magyar háztartások fizetőképességét.

A GKI Gazdaságkutató Zrt. és az Intrum, Magyarország vezető követeléskezelő vállalatának negyedéves lakossági fizetőképességi jelentése (Intrum Fizetőképességi Index, IFI) részletesen elemezte az inflációt és annak hatásait, tekintettel arra, hogy ez ma a családok fizetőképességét leginkább befolyásoló tényező. 2022 első negyedévében folytatódott a magyar háztartások fizetőképességének enyhe növekedése az Intrum és a GKI mutatója alapján, a fizetőképességi index értéke negyedéves szinten 2, éves alapon 16 százalékkal nőtt, vagyis az időszakban javult a háztartások pénzügyi egyensúlya.

Az év elején folytatódott a magyar gazdaság kilábalása a koronavírus-válságból, ami magával hozta a bérek növekedését is. Az inflációs adatok alapján azonban hamarosan megfordulhat a tendencia
mondta Deszpot Károly, az Intrum CMS igazgatója.

Deszpot Károly emlékeztetett arra, hogy a magyar áremelkedési ütem, főként a kormány és a jegybank laza pénzpolitikája miatt már évek óta az egyik legmagasabb az EU-ban: az infláció már 2020 januárjában 4,7 százalék volt, tavaly decemberben elérte a 7,9 százalékot, majd idén márciusban pedig a 8,5 százalékot, ami tizenöt éves csúcs.

A mostani infláció mögött már nemcsak a belső fogyasztás emelkedése, hanem a forint többi valutához viszonyított gyengülése is áll. Ez pedig az importcikkek drágulását eredményezte, a GKI havi kereskedelmi felmérése szerint emiatt a magyar cégek mintegy 70 százaléka már februárban áremelésre kényszerült.  Az Intrum előrejelzése szerint az orosz-ukrán háború hatásai tovább erősítik ezt a folyamatot, így még a nyári hónapokban is magas áremelkedések várhatók.

Jó esetben is csak 2022 második félévében indulhat meg az infláció érezhető csökkenése. Ennek mértékét fékezheti le a hatósági ármaximálás visszavonása
mondta Deszpot Károly

A magas infláció csökkenti a lakosság fizetőképességét, hiszen a kiadásaik gyorsabban nőhetnek, mint a bevételeik. Az idei első negyedév végére az inflációs előrejelzések 8-10 százalékon álltak, ami, ha változatlan marad, felemészti az idei év reálbér- és reálnyugdíj növekedését. Vagyis a mostani tendenciák alapján az eddigi növekvő fizetőképességi index idén csökkenésnek indulhat, ahogy romlik a családok pénzügyi helyzete.

Az Intrum elemzése szerint az idei inflációval nehéz lesz megbirkózni, hiszen a döntéshozóknak egyszerre több akadályt is le kéne küzdenie: az árak stabilizálását nehezíti a magas költségvetési hiány, a kereskedelmi deficit és az EU-s források folyósításának akadozása. A május végén bejelentett különadók rövid távon szintén hozzájárulhatnak az áremelkedéshez, éves viszonylatban azonban javíthatják a költségvetés egyensúlyát, ezzel a forint árfolyamát és a fogyasztói árakat is stabilizálva.

Idén a magyar gazdaság kilátásai gyökeresen megváltoztak, és a kormánynak a növekedés fenntartása, az infláció visszaszorítása között kell egyensúlyoznia. Emiatt az év végéig még várhatóan a magas infláció és a lakossági fizetőképesség csökkenése lesz jellemző, a következő évben viszont már enyhülhetnek ezek a trendek, amennyiben sikeresnek bizonyul a válságkezelés
mondta Deszpot Károly.

Az Intrum fizetőképességi indexről

Az Intrum, Európa vezető követeléskezelő vállalatcsoportja a GKI Gazdaságkutató Zrt.-vel közösen készítette el az Intrum fizetőképességi indexet, mely a magyar háztartások fizetőképességét mutatja meg. Az index elkészítéséhez főkomponens-analízis módszertanát használtuk fel, melyet az úgynevezett PCA adatredukciós módszertannal végeztünk. Az indexet négy kiemelt változó alkotja: az Intrum adatbázisából kinyert arányszám, a GKI Gazdaságkutató Zrt. felmérése a lakosság helyzetéről, a GKI Gazdaságkutató Zrt. felmérése a magyar lakosság pénzügyi várakozásának előrejelzéséről, valamint az MNB kamatokra vonatkozó adatai.

A GKI Gazdaságkutató Zrt. 2004 óta ISO minőségbiztosítási rendszert működtet. A minőségbiztosítási rendszer elemeként folyamatosan felülvizsgáljuk és auditáljuk a különböző projektjeinket.

Minél magasabb az Intrum fizetőképességi index értéke, annál jobban képes a lakosság fizetési kötelezettségeit teljesíteni. Az Intrum fizetőképességi index szoros korrelációt mutat a gazdasági növekedéssel, a fogyasztással és a bankrendszerben lévő hitel-nagyságokkal. Továbbá olyan változókkal is együtt mozog, mint a nettó átlagkereset, a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta és a bruttó hitelállomány nagysága – utóbbi kettővel ellentétes irányban. Ebből adódóan az index képes megragadni a gazdasági konjunktúrát, valamint a hitelvolumeneken keresztül a lakosság fizetőképességének javulását vagy romlását.