2019-ben is budapesti csapat nyerte a Zsebpénzügyes vetélkedőt

Budapest, 2019. november 27. – A budapesti Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnázium csapata nyerte a 2019-es Zsebpénzügyes vetélkedőt. Az országos pénzügyi tudatossági vetélkedőre idén közel 900 középiskolás csapat nevezett be, akik négy forduló során, a való életben is használható gyakorlati feladatok megoldásával mérték össze pénzügyi tudásukat.

Több felmérés eredménye is megerősíti, hogy a mostani tízen- és huszonéves generáció máshogy áll a pénzügyekhez, mint a korábbi nemzedékek: fontosabbnak tartják az öngondoskodást, a hosszú távú tervezést, pénzügyeik kézben tartását. A fiatalok fokozódó pénzügyi érdeklődését jól mutatja, hogy az Intrum Zsebpénzügyes vetélkedőjén évről-évre többen indulnak el, ami csaknem 2600 diákot és több mint 250 felkészítő tanárt jelent, 147 iskolából – az idei versenyen háromszor annyian indultak, mint a tavalyin.

Az Intrum, Magyarország vezető kintlévőségkezelő cége idén harmadszor rendezte meg a 16 és 20 év közötti középiskolás diákoknak szóló országos pénzügyi vetélkedőt. A versenyen résztvevő csapatok nemcsak a meglévő tudásukat tehették próbára, de a szervezők által felkért mentorok segítségével új gazdasági ismeretekre is szert tettek, amelyeket a mindennapokban, vagy akár később, a munkaerőpiacon is hasznosíthatnak. A verseny történetében először több határon túli csapat is nevezett, ami a szervezők szerint különösen nagy eredmény, hiszen így a programmal a külhoni magyar oktatást is tudják segíteni.

Kiemelkedő a pedagógusok munkája

A Zsebpénzügyes verseny négy fordulójából az első háromban internetes feladatok megoldásával mérték össze tudásukat a csapatok. A november 26-án tartott döntőben már csak a legjobb 8 csapat vett részt, akik élőben, egy esettanulmány megoldásával adhattak számot tudásukról egy szakértői zsűri előtt. A zsűriben idén helyet kapott Fábián Gergely, a Magyar Nemzeti Bank vezérigazgatója, Pál Árpád, a Present Value Zrt. vezetője, László Csaba közgazdász, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára és Balogh Gabriella, a Net Média Zrt. társtulajdonosa és elnökként Felfalusi Péter az Intrum vezérigazgatója.

A döntő 8 csapatából 3 budapesti két kazincbarcikai, két paksi és egy debreceni csapat volt. A legjobbnak járó elismerést a Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnázium (Budapest I.) csapata nyerte el. A második helyezett a Keleti Károly Közgazdasági Szakgimnázium (Budapest X.)  csapata, míg a harmadik a META-Don Bosco Szakgimnázium (Budapest XI.) csapata lett.

Rengeteg új élménnyel gazdagodtunk a Zsebpénzügyes vetélkedőn. Sokat tanultunk prezentációs technikákról és olyan pénzügyi helyzetekről, amelyekkel a mindennapi életben is találkozhatunk és amelyeket meg kell majd oldanunk. Sok visszajelzést kaptunk arról, hogy jó úton haladunk, amikor már ilyen fiatalon megtakarításon és befektetésen gondolkodunk
mondták az aranyérmes csapat tagjai.

A dobogós diákok, valamint az őket indító iskolák is értékes tárgyi nyereményeket nyertek, illetve a verseny résztvevői összesen mintegy 6 millió forintnyi nyereményt vihettek haza. A fiatalok többek között a laptopokat, tableteket és okostelefonokat kaptak, a dobogós csapatokat indító iskolák pedig 1-1 digitális táblával és projektorral lettek gazdagabb. Az összes döntőbe jutott csapat egy-egy projektort is elvihetett, emellett különdíjat (3D nyomtatót, illetve 15 darab iskolai számítógépszettet) kapott különdíjas lett a legtöbb csapatot elindító és a legtöbb csapatot a második fordulóba bejuttató intézmény, a Széchenyi István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium.

Az idei versenyen a diákok mellett a felkészítő pedagógusok teljesítménye is tiszteletre méltó volt, különösen, ha belegondolunk, hogy az iskolai munka mellett kellett felkészíteniük a csapatokat. A magas részvétel jelentős részben a tanárok érdeme, akik között voltak, akik egyszerre tíznél is több diákcsapatot is felkészítettek.
Felfalusi Péter, az Intrum vezérigazgatója.

Felfalusi Péter hozzátette, pozitív fejlemény, hogy az elmúlt években a középiskolákban nagyobb hangsúlyt kapott a pénzügyi nevelés.

A gazdaság és a globális piac azonban rendkívül gyors ütemben változik, gondoljunk csak a nemzetközi e-kereskedelem vagy a pénzügyi digitalizáció terjedésére. Ezeket a változásokat a tantervek is nehezen tudják követni. Emellett úgy látjuk, hogy a fiatalok pénzügyi készségeinek fejlesztésére ma már nem a hagyományos iskolai órák jelentik a leghatékonyabb eszközt. Az Intrum pénzügyi oktatási programjában ezért inkább a gyakorlati foglalkozásokra és a digitális eszközökre helyezzük a hangsúlyt, a Zsebpénzügyes versenyt is ebben a szellemben szerveztük.
Felfalusi Péter

A Zsebpénzügyes versenyről

Az Intrum 2017-ben elindította Zsebpénzügyes elnevezésű pénzügyi vetélkedőjét, amelyet 2018 őszén újra megszervezett. A versenyt 2017-ben és 2018-ban is nagy érdeklődés övezte, a tavalyi vetélkedőn az ország 149 iskolájából összesen 345 csapat, azaz több mint 1000 diák mérettette meg magát. A fiatalok számára a verseny nemcsak személyes pénzügyeik kezeléséhez nyújt segítséget, de napjaink munkaerőpiacán is használható tudást és tapasztalatot ad. Ahogy a korábbi években, az idei vetélkedőn is a 16. életévüket betöltött, három főből álló diákcsapatok nevezhetnek a www.zsebpenzugyes.hu weboldalon, szeptember 29-ig. A novemberi döntőben a csapatok értékes nyereményekért mérkőznek meg, szakmai zsűri előtt.