Budapesti fiatalok nyerték a 2018-as Zsebpénzügyes vetélkedőt!

Lezárult a Zsebpénzügyes vetélkedő 2018-as évada. A 4 fordulóból álló országos pénzügyi tudatossági programra több mint 1000 középiskolás diák nevezett. A vetélkedőt a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium csapata nyerte. A fiatalok pénzügyi tudatosságának erősítése nemzetgazdasági érdek, ezért az Intrum jövőre is megszervezi vetélkedőjét.

Pénzügyileg tudatos fiatalok nélkül egyetlen ország gazdasága sem lehet erős, ezért nemzetgazdasági érdek a következő generációk pénzügyi kultúrájának erősítése. E folyamatban az iskolák szerepe kiemelt, de nem kizárólagos, ezért elengedhetetlen, hogy a gazdaság szereplői is részt vállaljnak benne. Az Intrum számára kiemelten fontos a felnövekvő generációk pénzügyi nevelése, ezért idén második alkalommal szervezte meg pénzügyi tudatossági vetélkedőjét, a Zsebpénzügyest.

Pénzügyi ismeretek: minél több, annál jobb

Az elmúlt években egyre nagyobb hangsúlyt kapott az általános és középiskolai tantervekben a háztartásgazdaságtan. E változás hatása már kutatási adatokban is érezhető: az Intrum 2017-es Európai Fogyasztói Fizetési Jelentése szerint a 18-24 év közöttiek 51 százaléka állította, hogy jobb lett volna, ha többet tanulhatott volna a pénzügyekről az iskolában, míg a 2018-ban készült kutatás szerint már csak 46 százalékuknak van hiányérzete.

Az Intrum 2017-ben azzal a céllal indította el a Zsebpénzügyes vetélkedőt, hogy játékos formában mélyítse el a középiskolások pénzügyekkel kapcsolatos ismereteit. A 2018-as vetélkedőre összesen 345 három fős csapat nevezett, az ország 149 iskolájából. November 23-a és 24-e között a Budapesten tartott élő döntőbe 8 csapat jutott be.

A legjobbnak járó elismerést a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium csapata vitte el. A második helyen debreceni Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola, míg a harmadik Zalaegerszegi SZC Csány László Szakgimnáziuma csapata lett. Rendkívüli díjban a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Mezőgazdasági Közgazdasági Informatikai Szakgimnázium csapata részesült. A legtöbb csapattal nevező iskola különdíját, valamint a legtöbb csapatot a második fordulóba bejuttató iskola különdíjat a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Arany János Gimnáziuma, Egészségügyi és Közgazdasági Szakgimnázium kapta.

Az Intrum Európa vezető követeléskezelő vállalata, ezért felelősek vagyunk a közös jövőnkért. Pénzügyileg felkészült és tudatos állampolgárok nélkül egyetlen ország gazdasága sem lehet erős, ezért támogatjuk a fiatalok pénzügyi oktatását. Erről szól a Zsebpénzügyes, amelynek keretében az iskolában megszerzett elméleti tudást gyakorlati ismeretekkel egészíthetik ki a fiatalok. Az, hogy az idei évben másfélszer annyian regisztráltak a versenyre, mint tavaly, bizonyítja, hogy értékes a programunk.
Kis Annamária, az Intrum üzletfejlesztési és értékesítési igazgatója

A négy fordulóból álló Zsebpénzügyesre 16. életévüket betöltött diákokból álló három fős csapatok jelentkezhettek, akiket egy támogató tanár és az Intrum mentorai is segítettek a felkészülésben. Az Intrum által szervezett vetélkedő szakmai partnere a Studium Generale.