Intrum felmérés: inkább megerősítette a párkapcsolatokat a gazdasági válság
A párkapcsolatok közel harmadát inkább megerősítette az elmúlt egy-két év gazdasági válsága az Intrum hazai és nemzetközi felmérése alapján. A magyar párok jelentős része spórolni próbált a közös programokra vagy ajándékokra költött kiadásokon, az emberek egy része azonban gyakran vesz fel hitelt ajándékvásárlásra.
Az Intrum legutóbbi, 24 európai országot vizsgáló Európai Fogyasztói Fizetési Jelentése (ECPR) többek között azt vizsgálta, hogyan hatott a párkapcsolatokra a COVID-járványt követő gazdasági visszaesés. A válaszok alapján az elmúlt időszak pénzügyi nehézségei sok házasságot, kapcsolatot próbára tettek, ugyanakkor a felmérésben résztvevők negyede szerint ez közelebb hozta egymáshoz őket párjukkal. A magyar válaszadók 30 százaléka a felmérésen azt mondta, a járvány által okozott pénzügyi kihívások közelebb hozták őket házastársukhoz vagy partnerükhöz.
A fiatalabb fogyasztók nagyobb része vélekedett úgy, hogy a Covid-19 okozta pénzügyi bizonytalanság végsősoron megerősítette a kapcsolatukat. Az ezredfordulósok majdnem egyharmada (31 százalék) mondta, hogy a válság közelebb hozta őket a partnerükhöz, szemben az 55 felettiek 17 százalékával (feltehetően az idősebb korosztályban nagyobb az aránya a házasságban élőknek és az elváltaknak egyaránt a fiatalabb korosztályhoz képest). A nemek tekintetében is volt egy minimális eltérés: az európai férfiak 28, míg a nők 23 százaléka szerint volt pozitív hatással kapcsolatukra a kialakult helyzet.
Az európai átlag a magyarországihoz képest valamivel alacsonyabb: összesítve minden negyedik (25,22 százalék) európai válaszadó szerint volt megerősítő hatása az elmúlt időszak pénzügyi nehézségeinek a kapcsolatukra. Az európai országok közül Romániában mondták a legtöbben (42,77 százalék), hogy közelebb hozták őket a párjukhoz a nehézségek, a legkevesebben pedig (16,8 százalék) Norvégiában – igaz, ez részben azzal magyarázható, hogy az északi országban az ECPR-válaszok alapján jóval kevésbé érezték az emberek a járvány pénzügyi hatásait.
A legutóbbi hasonló felmérésünkön, 2019-ben még a válaszadók jelentős része arról számolt be, hogy a pénzügyek negatívan befolyásolják kapcsolatukat. Ez részben összefügg azzal is, hogy az emberek jelentős része nem szívesen beszél párjával a pénzügyekről.mondta Deszpot Károly, az Intrum üzletfejlesztési és sales igazgatója.