Zsebpénzügyes

Zsebpénzügyes

Pénzügyileg tudatos fiatalok nélkül egyetlen ország gazdasága sem lehet erős, ezért világgazdasági érdek a következő generációk pénzügyi kultúrájának erősítése. E folyamatban az iskolák szerepe kiemelt, de nem kizárólagos, ezért elengedhetetlen, hogy a gazdaság szereplői is részt vállaljnak benne.

Az Intrum eltökélten hisz a fenntartható gazdaságban és fontosnak tartja, hogy edukálja a jövő generációját a pénzügyi tudatosság terén. Ezért hozta létre 2017-ben a fiataloknak szóló Zsebpénzügyes vetélkedőt, amely játékos formában segít megismerkedni olyan mindennapi életben szükséges tudással, amely kimarad az iskolai oktatásból. A diákok számára a verseny nemcsak személyes pénzügyeik kezeléséhez nyújt segítséget, de napjaink munkaerőpiacán is használható tudást és tapasztalatot ad. Ezzel együtt célunk, hogy „pénzügyi nagyköveteket” képezzünk, akik a vetélkedő után a diáktársaknak adhatják tovább a tudásukat. A tanárok számára is olyan piaci ismereteket adunk, amely segíti őket diákokkal folytatott mindennapi munkájuk során.

A feladatok úgy kerülnek összeválogatásra, hogy elgondolkodtató és kreatív fordulókon keresztül betekintést adjanak a pénzügyi alapismeretekbe, szakmai-életvezetési kérdésekbe, adózási rendszerbe vagy a bankvilág alapműködésébe.

Mi az a Zsebpénzügyes?

A Zsebpénzügyes az Intrum 2017 óta rendezésre kerülő középiskolásoknak szóló háztartási pénzügyekről szóló tanulmányi vetélkedője, melynek célja, hogy bővítse a diákok pénzügyi-gazdasági ismereteit és terjessze a tudatos pénzügyi gondolkodást.

Ahhoz azonban, hogy egy fiatal sikeresen indulhasson neki a "nagybetűs" életnek, nem elég kizárólag a pénzügyi ismeretekben jártasnak lenni. Ezért a 2021-ben megújuló vetélkedő az Életügyek alcímet kapta.

Az Életügyek egy gyűjtő kifejezés, amely magában foglalja mindazt a tudást, amire szükség lehet ahhoz, hogy sikeressé és tudatossá váljunk az életben, legyen szó arról, hogy hogyan kell kitölteni egy készpénzátutalási megbízást, vagy akár arról, hogy milyen feltételek mellett vállalható diákmunka. 

A tartalom mellett a forma is megújult, hiszen az eddigieknél még izgalmasabb fordulók keretében adhatnak számot felkészültségükről a versenyzők.

A feladatok rendkívül sokféle témakört fednek le; a középiskolások pénzügyeitől kezdve (hogyan spóroljunk egy fesztiválon? hogyan tegyünk félre egy árucikkre?), az egyetemistákat és pályakezdőket érintő kérdéseken át (mit kell tudni a diákhitelről? hogyan készítsünk költségvetést?) egészen a közösségeket érintő gazdasági témákig.

 

Jelentkezéskor nem számít, hogy a diákok milyen városból érkeznek és milyen családi, tanulmányi háttérrel rendelkeznek, csak a verseny során nyújtott teljesítményük számít, amit a döntő koronáz meg. A döntőben részt vevő 8 csapat számára egy workshop keretében további tanulási lehetőséget nyújtunk, ahol megtanulják stresszkezelés alapjait és kapnak prezentációs tréninget, ami a mindennapok során is remekül kamatoztatható ismeretanyagot jelent.

A diákok és felkészítőik természetesen nemcsak a tudásért és a dicsőségért küzdenek meg: a legjobb csapatok minden évben évente összesen mintegy 6 millió forintnyi nyereményért versenyezhetnek. A legjobbak többek között okostelefont, tabletet, elektromos rollert vagy laptopot vihettek haza, az iskolák pedig digitális táblákkal és projektorokkal lettek gazdagabbak. Minden évben különdíjban részesülnek azok az iskolák, amelyek a legtöbb csapatot indítja a versenyen, és akik a legtöbb csapatot juttatták a második vagy harmadik fordulóba: előbbi egy 3D nyomtatóval, utóbbi 15 teljes számítógép-konfigurációval lett gazdagabb.

A díjakon mellett külön elismerés illette meg a diákokat a versenyre felkészítő tanárokat, akik közreműködése és áldozatos munkája elengedhetetlen a verseny sikeréhez. Sőt azok a tanárok akik több mint 10 csapatot indítottak a versenyben, különdíjban is részesültek.

A korábbi vetélkedők döntős versenyzői számára hoztuk létre a Zsebpénzügyes Alumni csoportot, melyben szakmai és tanulmányi lehetőségeket osztunk meg a korábbi évek legsikeresebb résztvevőivel.

 

Mi az a Zsebpénzügyes Alumni és ki lehet tagja?

Közösséghez tartozni jó, de gyakran nehéz megtalálni a hasonló érdeklődéssel bíró embereket. A Zsebpénzügyes Alumni tagjaként a fiatal, pénzügyek iránt érdeklődők között lehetsz, akik jövőjét nagy lelkesedéssel segíti az Intrum. Az Alumniba azon csapatok tagjai kaphatnak felvételt, akik eljutottak a Zsebpénzügyes élő döntőjébe.

Hogyan értesülsz a lehetőségekről?

E-mail lista formájában fogjuk eljuttatni számodra a legfrissebb híreket.

Például azt a hírt, hogy minden év januárjában jelentkezhetsz a nemzetközi gyakornoki programunkba! A programról ezen a linken tudhatsz meg többet.

Hogyan lehetsz tag?

Részt vettél a Zsebpénzügyes versenyben? Remek, már meg is vagy az első lépéssel! A következő lépésben töltsd ki a Zsebpénzügyes Alumni jelentkezési ívet, és kész is vagy.